A hélium története
Az 1868-as évre tehető a hélium történet kezdete. Egymástól teljesen függetlenül egy francia csillagász, Pierre Jules Cesar Janssen és egy angol csillagász, Sir Joseph Lockyer egyidejűleg azonosított a Nap spektrumában egy addig ismeretlen elemet.
Lockyer azt javasolta, nevezzék el az új anyagot Helios, a görög napisten után héliumnak. Egészen 1895-ig az új elem létezése nem volt bizonyított, akkor Sir William Ramsey skót vegyész felfedezte a héliumot a föld urániumásványaiban, majd később a légkörben is.
1903-ban héliumot találtak a földgázban, mely azóta is a legfontosabb héliumforrás.
A hélium színtelen, szagtalan, nem mérgező, nem maró és nem gyúlékony anyag.
4,2 Kelvin fok értékével vagy –269 °C-ával a legalacsonyabb forráspontú gáz, ezért a föld leghidegebb anyaga a cseppfolyós hélium.
Ez teszi ideálissá arra, hogy használható számos kriogén csúcstechnológiai alkalmazás – köztük a szupravezetés létrehozása – során, így a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI), a nukleáris mágneses rezonancia (NMR), a részecskefizika és egyéb kriogén alkalmazás területén.
A hélium különleges tulajdonságait számos iparágban és folyamat során használják: búvárkodás, emelés, szivárgásvizsgálat, autóipar, félvezetőgyártás, hegesztés és vágás, nanotechnológia, valamint analitikai célokra.
A cseppfolyós héliumot speciális szigetelésű ISO konténerekben vagy Dewar-edényekben szállítják, gázhalmazállapotban pedig palackokban, bündelekben vagy trélerekben.
A Linde működteti a világ legnagyobb héliumüzemét a Kansas állambeli Otisban, valamint egyéb üzemeket szerte a világon, többek között Algériában, Katarban és Ausztráliában.
Több mint 50 héliumátfejtő állomásból álló hálózatunk minden nagy héliumfelhasználó számára elérhető, így biztosítva az iparág legmegbízhatóbb értékesítési hálózatát.
Fontos fizikai adatok:
- A Hélium vegyjele: He
- Rendszáma: 2
- Moláris tömege: 4.0026 g/mol
- Forráspont: (1.013 bar-nál) 4.22 K (-268.93°C)
- Sűrűsége a forráspontnál - cseppfolyós 125 kg/m3
- Sűrűsége a forráspontnál - gőz 17kg/m3
- Sűrűség: (1 bar, 15 oC) 0.167 kg/m3
- Párolgáshő
- Hővezető képesség: (1bar, 15 oC) 0.1482 W/m*K
- Relatív sűrűség levegőhöz viszonyítva: (1bar, 15 oC) 0.138
- Kritikus hőmérséklet: 5.21 K (-267.94)
- Kritikus nyomás: 2.29 bar
- Kritikus sűrűség: 69.7 kg/m3
- Ionizációs energia: 24.587 eV
- Stabil izotópok: He-4 99 .999862%
- Stabil izotópok: He-3 0.000138%